íren
- noun [ neuter ]
-
Ylda oferstígeð stýle, heó ábíteð íren mid óme,
- Sal. 300.
-
Swá ǽscǽre beó hé ꝥ íren ne cume on hǽre ne on nægle, Ll. Th. ii. 280, 21. II a.
a sword
:-- Gúðbill geswác, swá hyt nó sceolde íren ǽrgód,- B. 2586.
-
Wæs þǽm hæftméce Hrunting nama . . . ecghwæs (ecg wæs,
- MS. ) íren, B. 1459 : 2778.
-
Íren ecgheard,
- An. 1183.
-
Méce, . . . dýre íren,
- B. 2050.
-
Him írenna ecge ne mihton helpan æt hilde, 2683. írenum chalibis, Wrt. Voc. ii. 19, 40. II b.
a fetter
:-- Gehéndun in fótcospum foet his, íren ðorhleórde sáwle his,- Ps. Srt. 104, 18.
-
Gebundne in írene, 106, 10. II c. the iron used in the ordeal, the ordeal by hot iron :-- Hé ládige hine mid írene
adlegiet se per Dei judicium,
- Ll. Th. i. 489, 19, 21. v.
Bosworth, Joseph. “íren.” In An Anglo-Saxon Dictionary Online, edited by Thomas Northcote Toller, Christ Sean, and Ondřej Tichy. Prague: Faculty of Arts, Charles University, 2014. https://bosworthtoller.com/54009.
Checked: 0